Szeptember végén a Longevity csapatával átbeszéltük, hogy milyen tartalmakat szeretnénk készíteni nektek a mentális jóllét hónapjára. Elvállaltam, hogy készítek egy rövid blogbejegyzést a pihenés fontosságáról, mentálhigiénés szemüvegen keresztül. Ahogy közeledni kezdett a határidő, azon kaptam magam, hogy tolom magam előtt a feladatot, halogatom a cikk megírását. Egyszer csak rájöttem, hogy szorongok tőle, mert a pihenés (vagy inkább annak a hiánya) számomra is húsba vágó kérdés az utóbbi időben, és kicsit tartok a szembe nézéstől. Hát akkor kezdjünk bele együtt...
Sportautó fék nélkül
A pihenésünk egyik legnagyobb kerékkötője a saját agyunk, amely sok szempontból hasonlít a legkorszerűbb sportautókhoz. Az evolúció évezredek alatt tökéletesítette a működését, azzal a céllal, hogy megóvjon minket a veszélytől. A világ azonban nagyot fordult velünk a barlangi ősember óta, és míg akkor agyunk közvetlen, azonnal veszélyektől igyekezett megvédeni minket kiélezett helyzetekben, ma kétségbeesetten próbál egyfolytában rendet vágni a rázúduló temérdek információ közt, hogy megtalálja mindazt, ami szükséges lehet számunkra a túléléshez.
A kardfogú tigrisek és veszélyes időjárási jelenségek helyét átvették a jelzáloghitelek, a naponta változó COVID-számok, a nemzetközi politikai és gazdasági folyamatok és a közösségi média felületein közvetített tökéletes világ elérhetetlen álomképe. És lassan kezdjük úgy érezni, hogy bár az evolúció ügyes tervező, most mintha mégis vétett volna egy fontos hibát: elfelejtett féket építeni az új autónkba, mi pedig a megengedett sebességet jócskán túllépve cikázunk a sűrű forgalomban. Pedig attól, hogy fékünk nincs, a gázpedált sem muszáj nyomni.
Mentális időutazók
Amikor a pihenésről beszélgetünk a csoportokon, szinte mindnyájan ugyanazokról a nehézségekről számolunk be, legyünk trénerek vagy résztvevők: „úgy érzem, munka után nem tudok lepörögni,” „szeretném kikapcsolni az agyamat, de nem megy,” „valóban feltöltő pihenés helyett a közösségi médiát pörgetem,” „este nem tudok elaludni, mert egy előzőn napi vitán vagy a másnapi meeting jár az agyam.”
Az agyunknak ezt a működését hívjuk mentális időutazásnak. Ilyenkor nem a jelenben vagyunk, hanem a múlton rágódunk vagy a jövőn szorongunk, miközben elemzünk, összehasonlítunk, tervezünk, értékelünk. Ennek a működésmódnak számtalan előnye lehet, de a pihenésünket alaposan megnehezíti, mert pont azokról a pillanatokról maradunk le miatta, amelyek feltölthetnének bennünket a jelenben, legyen szó egy sétáról a természetben, a hozzánk közel állókkal való kikapcsolódásról, egy jó könyvről vagy egy pihentető alvásról.
Kapd rajta magad!
Amikor a sportautónk meglódul alattunk, és elszalad velünk a múltba vagy a jövőbe, az egyik legfontosabb pillanat az, amikor rajtakapjuk magunkat ezen. Ilyenkor döntési ponthoz érkezünk: tovább száguldunk vagy kiszállunk egy pillanatra, hogy kinyújtóztassuk a sportos vezetés és a feszült koncentráció közben elgémberedett tagjainkat.
Agyunk ilyenkor változatos stratégiákkal hajlamos elkápráztatni bennünket. Talán azt mondja, hogy ezt az utolsó problémát még érdemes végiggondolni, majd utána pihenünk. Esetleg azzal szédít bennünket, hogy csak akkor vagyunk igazán értékesek, ha tevékenykedünk, a pihenés a lustáknak való. Azt is mondhatja, hogy ilyen feszülten úgysem tudunk kikapcsolódni, a szeretteinkre figyelni vagy aludni, kár is próbálkozni. Az én egyik személyes kedvencem, hogy mégis milyen relaxációs tréner az, aki szorong, és nem tud megnyugodni? Érdemes tudatosítani ezeket a mondatokat anélkül, hogy vitába szállnánk velük, mert az energiáinkat máshol jobban hasznosíthatjuk.
Gyakorolj gyerekszemmel
Ugyanis ahelyett, hogy az agyunk által automatikusan, megállás nélkül termelt tartalmakkal foglalkoznánk, megpróbálhatunk egy pillanatra arra figyelni, ami éppen a jelenben történik. Lehet ez egy séta a természetben, egy ebéd a munkahelyi menzán, egy beszélgetés valamelyik szerettünkkel vagy éppen a testünk felől érkező jelzések. A lényeg, hogy próbáljuk meg egy pillanatra úgy figyelni, mintha először látnánk – gyerekszemmel, csendben, lelassulva, érdeklődéssel, de érdek nélkül. Újra és újra el fogunk kalandozni, mert az agyunknak nagy gyakorlata van abban, hogy észrevétlenül beletaposson a gázba. Ez nem baj, mert újra és újra rajtakaphatjuk magunkat, és dönthetünk úgy, hogy visszatérünk a pihentető jelenbe.
Szerző: Kiss Ádám mentálhigiénés szakember, a Longevity Project trénere