Ötletek a munkavállalók egészségének fejlesztésére - 2. rész

Egy vállalaton belül számtalan lehetőség közül választhatunk, ha szeretnénk a munkavállalók egészségét fejleszteni, a tudatosságukat növelni. Erre szeretnénk ötleteket adni, hogy megmutassuk, mennyi minden áll a rendelkezésre ha épp az első lépést szeretnénk megtenni, vagy az eddigi programok helyett valami újat szeretnénk bevezetni. Az első részben a fizikai programokat és az egészséges táplálkozásra vonatkozó lehetőségeket mutattuk be, most pedig a mentális egészségre és a tudatosság általános növelésére fogunk fókuszálni.




Érzelmi egészség és egyéb kihívásötletek


Az érzelmi egészség javítása pozitívan befolyásolhatja a munkát és a magánéletet. A munkavállalók felé irányuló együttérzés és empátia becsatornázásával a vállalatok segíthetnek az embereknek megbirkózni a kihívást jelentő érzelmekkel és helyzetekkel.

  • Édes álmok: az alváshiány olyan komoly egészségügyi problémákat eredményezhet, mint a legyengült immunrendszer és a nem megfelelő emésztés. Az alváskihívással arra ösztönözhetjük az egyéneket, hogy naponta 7-8 órát aludjanak.

  • Stressz-levezetés: stresszhelyzetek esetén 10 perces stresszoldó tevékenységet végezzenek a munkavállalók.

  • Csapatebéd: tervezz csapatebédet a kis és nagy győzelmek megünneplésére.

  • Egy bók/nap: egy kapott bók azonnal feldobhatja az ember napját. A bókokat meg lehet osztani egy virtuális falon, vagy kis kártyákra lehet írni.

  • Az adás öröme kihívás: jótékonysági szervezetek támogatása ruhákkal, játékokkal, könyvekkel, élelmiszerekkel.

  • Virtuális ölelés napja: a virtuális ölelés megható módja annak, hogy a távolból is megmutassuk valakinek, hogy törődünk vele. A virtuális ölelés elküldésének egy átgondolt módja, ha megkéred a dolgozókat, hogy vegyék fel magukat egy rövid videóban, például a következő üzenettel: "Remélem, nem volt nehéz napod. Abban az esetben, ha mégis, itt egy szoros ölelés neked".

  • Egy új készség elsajátítása: ez képessé teheti az egyént arra, hogy valami rendkívüli dolgot érjen el, legyen ez akár egy munkahelyi továbbképzés, akár a főzés vagy a varrás megtanulása.

  • Meglepetés szabadnap: amit egymásnak ajándékozhatnak a dolgozók, akinél úgy érzik, szüksége van rá.

  • Önkéntesség / Csatlakozni egy jó ügyhöz: ahhoz, hogy a világot jobb hellyé tegyük, az embereknek össze kell fogniuk. A gyermekkereskedelemtől kezdve az állatkísérleteken át az éghajlatváltozásig és a rasszizmusig rengeteg olyan tartós probléma van, amely ellen érdemes kiállni. Egy ügyhöz való csatlakozás is összehozhatja a munkavállalókat. A munkáltatók segíthetnek olyan szervezeteknek, amelyeknek önkéntesekre van szükségük.

  • Önszeretet ülés: az önszeretet lehet egy módja annak, hogy segítsük a munkavállalókat az önmagukkal szembeni pozitív érzések kialakításában. A munkáltatók életmód-tanácsadót hívhatnak segítségül, aki rávilágíthat arra, hogy az önszeretet hogyan lehet megelőző és kifizetődő. A coach segítségével a munkavállalók gyakorolhatják az önszeretet különböző formáit, például minden nap hangosan elmondhatják a pozitív megerősítéseket, jelentkezhetnek egy fitneszprogramra, igénybe vehetnek egy wellness-szolgáltatást, vagy úgy dönthetnek, hogy kedvesek lesznek önmagukkal.

  • A kedvesség véletlenszerű cselekedete: az ilyen apró gesztusok maradandó benyomást keltenek. A kihívás teljesítése másokat is arra fog inspirálni, hogy a kedvesség és a szeretet jegyében cselekedjenek.



A tudatosság számít


A tudatosság segíthet abban, hogy perspektívába helyezzük a dolgokat, és tiszta elmével, nyugodt viselkedéssel kezeljük a helyzeteket és reakciókat.

  • Tudatos légzés: számos hosszú távú előnyt indíthat el. A jobb tüdőegészségtől kezdve a jobb oxigénbevitelen át a vérnyomás csökkenéséig.

  • Hálanapló: minden nap / héten írjanak fel 3-5 dolgot, amiért hálásak.

  • Írás: a napló vezetése terápiás hatású lehet.

  • Csoportos meditáció: a meditálás fejlesztheti a tudatosságot, szabályozhatja a légzést és csökkentheti a stresszt. Szervezz csoportos meditációs foglalkozást szakemberrel, aki a foglalkozások között is rávilágíthat a meditáció előnyeire.

  • Növénygondozás: egy remek módja annak is, hogy arra ösztönözd a munkavállalókat, hogy hozzanak növényeket az irodába, vagy akár otthon is kezdjenek el növényeket gondozni, bent, az erkélyen vagy a kiskertben.

  • Pénzügyi tudatosság: számos tényező – az impulzív vásárlásoktól kezdve a napi kiadások nem követéséig – problémát okozhat. Erre is tanítani, edukálni kell az alkalmazottakat.

  • Dohányzásmentes nap: erről a függőséget okozó szokásról nehéz (de nem lehetetlen!) leszokni. Tudasd a dolgozókkal a szokásról való leszokás előnyeit, és azt is, hogyan segíthetnek a többi dohányosnak ebben a folyamatban.


A fenti ötletek különböző módjai annak, hogy rávedd a munkavállalókat arra, hogy jobb életet éljenek a munkahelyükön és általában is. Egy olyan jólléti programnak, amely a fizikai, mentális és érzelmi egészség minden aspektusát figyelembe veszi, tartalmaznia kell ezeknek az ötleteknek a keverékét, hogy a munkavállalók jól érezzék magukat. A programot úgy kell kialakítani, hogy alkalmazkodjon a munkavállalók változó igényeihez a maximális részvétel és eredmények biztosítása érdekében. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen kihívás-ötletek eredményeinek nyomon követése kell ahhoz, hogy érzékeljük, mi működik és mi nem.





Szerző: Szabó Ágnes, a Longevity Project tagja


Forrás: https://www.wellsteps.com/blog/2022/03/18/wellness-challenge-ideas/

0 comments