top of page

Wellness 2030 – Jövőbe tekintés egy McKinsey kutatás alapján

A wellness iparág mára már 1,5 billió dolláros piacot jelent világszerte a McKinsey adatai szerint – és évente 5-10 százalékkal nő. Óriási lehetőségeket kínál a vállalatok számára, hogy a személyes jól-létre fordított kiadásoknak a COVID-19 válság idején tapasztalt stagnálása vagy akár csökkenése után újra megélénkülni látszik a terület. A McKinsey kutatása szerint a fogyasztókat hat kategória érdekli leginkább: az egészség, a fitnesz (mozgás), a táplálkozás, a megjelenés, az alvás és a tudatos jelenlét (mindfulness). 2030-ig tekintettek előre e hat terület szakértőivel. A hat területből az egészség egy általános kategória, a maradék ötből pedig négy az életmódorvostan hat területének is részét képezi.



Egészség

A jobb egészség a leghagyományosabb kategória, ami tendenciaszerűen egyre inkább túlmutat a gyógyszereken és étrend-kiegészítőkön, és magában foglalja a személyes egészségmegőrző és egészségmonitorozó eszközöket is. Egyre több olyan szolgáltatás igénybevételére lesz lehetőség, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy az egészségügyi problémáikat maguk vegyék kezelésbe és nagyrészt maguk gondoskodjanak megszüntetésükről, (sőt, ha lehet, a megelőzésükről), így csak akkor forduljanak orvoshoz, ha feltétlenül szükséges. Kedveltek lesznek az olyan eszközök, amelyek segítségével nyomon követhetjük saját egészségi állapotunkat és tüneteinket.



Fitnesz, mozgás

A fogyasztók otthoni igényeit kielégítő kreatív ajánlatok (mint például a Peloton, a Mirror) az elmúlt évben példátlan növekedést értek el. Az otthoni megoldások és az edzőtermek, a stúdiók egymás mellett élnek majd. Az emberek nyomon szeretnék követni a fittségi állapotukat is, a nyomonkövetés egyre fontosabbá válik.



Táplálkozás

A táplálkozás mindig is része volt a wellnessnek, de most már a fogyasztók nemcsak azt szeretnék, hogy az ételek jó ízűek legyenek, hanem azt is, hogy segítsék őket céljaik elérésében. Az emberek egyre több címkét olvasnak és egyre inkább törekszenek a cukor mennyiségének csökkentésére. A fenntarthatóbb táplálkozást is keresik, egyre többen esznek részben vagy egészben növényi alapon.



Megjelenés

A jobb megjelenés elsősorban a ruházatot ("athleisure") és a szépségápolási termékeket (például bőrápolást) foglalja magában. A szépségápolási szolgáltatások bővülnek, egy helyen többféle szolgáltatással. Lehetőség lesz olyan klinikai kezelésekre is, amelyeket eddig csak bőrgyógyászati rendelőkben vagy gyógyfürdőkben végeztek.



Alvás

A jobb minőségű alvás viszonylag új kategória - és talán ez nem is csoda, tekintve a világjárvány okozta stresszt. Vannak új innovációk, például a matrac alá helyezett érzékelők, amelyek meg tudják mondani, hogy mennyit mozgunk alvás közben, vagy hogy hogyan alszunk. Az alvási adatokat összekapcsolják az edzési adatokkal, vagy éppen a konyhai eszközökkel, háztartási gépekkel. Képzeljük el, hogy a hűtőszekrény az alvási adatok alapján javaslatokat tesz reggel, például, hogy "Ne főzzön kávét!”



Tudatos jelenlét, mindfulness

A meditációra összpontosító alkalmazások, például a Headspace és a Calm egyre népszerűbbek. A COVID-19 miatt a mentális zavarokról szóló jelentések világszerte megnövekedtek, a fogyasztók több mint fele minden egyes vizsgált országban azt mondta, hogy jobban előtérbe kívánja helyezni a tudatos jelenlétet. A technológiának és az eszközöknek nagy szerepük lesz abban is, hogy a tudatos jelenlét egyre inkább életünk részévé váljon. 2030-ban egy átlagos szakmai nap jóga- vagy meditációs órával kezdődik majd, este pedig a „karóránk” azt mondja majd a kellő időben: "Figyelj, most már le kell csendesítened az elmédet".



Az egyes vizsgált országokban ugyan eltérő a hat területre való költés aránya, az általános egészség kategória után a megjelenésre költik a legtöbbet, főleg Japánban. A fittség, a mozgás a németeknek tűnik a legfontosabbnak, a költések arányát tekintve, míg a táplálkozásra arányaiban a kínaiak, a tudatos jelenlétre pedig az amerikaiak (!) költenek többet.

A fogyasztók a következő években várhatóan több wellnessterméket és szolgáltatást vásárolnak majd. Nagyobb elmozdulás várható a szolgáltatások felé, különösen azok felé, amelyek a fizikai és mentális egészségre helyezik a hangsúlyt, mint például a személyi edzés, vagy a táplálkozási tanácsadás.


2030-ra a wellness jellemzően technológiaigényesebb és személyesebb, egyénre szabottabb lesz, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknak erősíteniük kell ezeken a területeken.


A következő 6 trendre érdemes figyelnie a területen működő vállalatoknak:

  • természetesség, tisztaság

  • személyre szabottság

  • digitalizáció

  • influenszerek

  • szolgáltatások további növekedése

  • kategóriahatárok elmosódása


A kutatás szerint a fogyasztók minden országban tervezik, hogy növelik a személyes jól-létükre fordított kiadásaikat. A világjárvány talán egy dolgot megtanított nekünk: hogy a fizikai és mentális egészség hatalmas jelentőségű, mind egyéni, mind vállalati, mind társadalmi szinten.



Szerző: dr. Szabó Ágnes, egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem; a Longevity Project tagja



Forrás:

0 comments
bottom of page