Három dolog, ami segít nyitottnak maradni válság idején

“Jó olyan ember mellett élni, aki úgy indul a napnak, hogy a mindennapi nyüzsgésben is érzékeny marad arra, ami igazán fontos.”


Ez a Mustó Péter idézet, ami évek óta motivál. Jómagam is szeretnék ilyenné válni, de sokszor futok bele abba, hogy nem megy. Nem veszem észre, ami körülöttem zajlik és fontos; hogy az egyik lányom nem azért tököl valamivel, mert bosszantani akar, hanem valami nyomja a lelkét. Nem veszek észre egy kimondatlan segélykérést, vagy egy lehelet finom visszajelzést. Elsétálok a lépcsőn a babakocsival szenvedő kismama mellett vagy nem köszönöm meg a segítséget, amit én kapok. Ezekre rálátni ugyan meglehetősen nehéz tapasztalat, de ezeket legalább utólag észre veszem… aztán mennyi minden még csak nem is tudatosul…


Azt hiszem egy válságban, krízisben, főleg ha ezek úgy követik egymást, mint manapság, a legnagyobb veszély, ami az életminőségünkre leselkedik, ha azt tesszük, amit tulajdonképpen egy válságkezelés megkövetel: beszűkülünk és benne maradunk egy érzéketlen, problémamegoldó működésben. Félreértés ne essék. Ez önmagában nem rossz. Sokszor szükség van rá, hogy figyelmünket azokra az ügyekre összpontosítsuk, amiket saját életünkben meg kell oldanunk.


A veszély, hogy benne maradunk ebben a működésben és az életünk szépen lassan, alig észrevehetetlen módon, egy állandó problémamegoldássá silányul. Ebben pedig esélye sincs ennek a nyitottságnak, amivel észre vehetjük, milyen szép az élet. Csináljuk a napokat, nap nap után, intézzük a gyerekeket, munkát, családi ügyeket, próbálunk odafigyelni, hogy benne legyünk valami vágyott egyensúlyban és közben lemaradunk arról, ami igazán fontos. Nincs, ami megérintse a szívünket.


Nekem három dolog segít, hogy ápoljam ezt a figyelmes, érdeklődő jelenlétet:


  1. Keserű Karcsi féle csoportos szupervízió, ahol meglehetősen direktben kapom vissza a csoporttól, hogy mit tapasztalnak belőlem.

  2. Rendszeres séta az erdőben, ahol főleg arra figyelek, hogy ne kezdjek el szokásos módon gyorsan rohanva sétálni, hanem csak figyeljem, hogyan hat rám az erdő.

  3. Ülök magammal (nagy szavakkal: meditálok) Nem azért, hogy ne legyenek gondolataim vagy hogy megvilágosodjak vagy éppen lenyugodjak. Csupán azért ülök, hogy észre vegyem, hogy mi az, ami éppen bennem van az éppen aktuálisan leghangosabb érzés és gondolat alatt. Csupán kíváncsian jelen vagyok.


Jó ideje, hogy csinálom ezeket és szakmai munkámban is ez a legfontosabb kérdésem magammal szemben: ott tudtam-e lenni és észre vettem-e azt, ami igazán fontos. Azonban - sajnos vagy éppen szerencsére - arra kellett rájönnöm, hogy ez a finom, érzékeny figyelem, főleg, ami az igazán fontosra nyitott, nem akarat kérdése. Arról dönthetek, hogy törekszem erre, de azt már nem én döntöm el, hogy valóban észre is veszem-e vagy megérint-e, ami fontos. Az a kegyelem vagy a csoda maga.



0 comments