Az ember, ahogy bármely más élőlény itt a Földön, a fajfenntartásért küzd. Ez viszont csak akkor lehet sikeres, ha kipihentek vagyunk és biztonságban élünk. A kényelem viszont, amit megteremtettünk magunknak mostanság egyre egészségtelenebb életre ösztönöz. Érzitek az ellentmondást, ugye? Hol az aranyközépút?
Pár hete részt vettem egy konferencián, amelynek témája a teljes értékű növényi étrend terápiás alkalmazása az orvoslásban. Évek óta visszatérő résztvevője vagyok ennek a konferenciának, mert rendkívül inspiráló és előremutató. Az egyik előadást Dr. Doug Lisle pszichológus tartotta, ezzel a rejtélyes címmel: „Az élvezet csapdája: Az egészséget és boldogságot aláásó rejtett erők legyőzése”. Az előadás persze hosszú volt és mélyre ment, de a lényeg, ami nagyon megragadt bennem, néhány mondatban is összefoglalható, és tökéletes magyarázattal szolgál arra, hogy miért is olyan nehéz egészségesen élni.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy minden állatnak – és igen, az embernek is – biológiai értelemben a legfontosabb célja fajának fenntartása és génjeinek továbbörökítése. Ezt azzal érheti el, ha mindenáron túlél addig, amíg utódai megszületnek és elérik azt a kort, amikor már önállóan is képesek életben maradni. Éppen ezért mind az agyunk, mind az ösztöneink ezt a rövid távú túlélést szolgálják. Ehhez háromféle fő motivációs eszközük van:
Az élvezet keresése: a rövid távú túlélést és a fajfenntartást szolágló tevékenységeket az agyunk jó érzésekkel jutalmazza. Ezért szeretjük a magas kalóriatartalmú ételeket, és persze a szexet is ezért élvezzük.
A fájdalom kerülése: ha valami veszélyeztetheti a túlélésünket, agyunk rossz érzésekkel ösztönöz minket arra, hogy azt mindenáron igyekezzünk elkerülni. Logikusan ezért nem tűrjük jól a koplalást, érzünk fájdalmat sérüléskor, és kerüljük a veszélyt.
Energiatakarékosság: mivel a túléléshez egyedfejlődésünk évmilliói alatt nagyon kellett takarékoskodnunk az energiánkkal, alapvető ösztönünk az is, hogy az élvezetet úgy keressük, a fájdalmat pedig úgy kerüljük el, hogy közben a lehető legkevesebb energiát használjuk fel.
Ez tulajdonképpen tökéletesen logikusnak is hangzik. Aki több kalóriát tudott ugyanannyi energiabefektetéssel elfogyasztani (pl. érettebb gyümölcsöt sikerült szednie, vagy ügyesebben vadászott), nagyobb eséllyel érte meg azt a kort, hogy utódokat nemzzen. Aki pihentebb volt, amikor támadt a szomszéd törzs, nagyobb eséllyel tudott elfutni vagy sikeresen védekezni, és ő is nagyobb eséllyel érte meg azt a kort, hogy utódokat nemzzen. Szóval teljesen természetes, hogy ösztönösen a könnyebb utat választjuk és a kényelemre törekszünk.
Pont a kényelemre és a hatékonyságra való törekvésünk eredménye az is, hogy az elmúlt néhány évezredben folyamatosan gyorsuló módon radikálisan átalakítottuk a világunkat. Mára sokkal kényelmesebbé és sokkal biztonságosabbá vált. Többségünk nem éhezik, és ritkán fenyeget minket fizikai életveszély. Ám ezt a tempót sem az agyunk, sem a mélyen gyökerező ösztöneink nem tudták lekövetni. Ők most is azt diktálják nekünk, hogy együnk minél kalóriadúsabb ételeket, és hogy ne mozogjuk feleslegesen, hanem takarékoskodjunk az energiáinkkal. Ugyanaz a kényelemre való törekvés, ami évmilliókig szolgált minket egy kényelmetlen világban, mai kényelmes körülményeink között romboló hatású lett.
Egyrészről szerintem felszabadító a tudat, hogy ha szeretjük a zsíros, cukros ételeket, az nem jelenti azt, hogy valami baj van velünk, és hogy ha sokkal vonzóbbnak találjuk a TV-nézést a sportolásnál, az valamiféle akaratgyengeséget mutat. Nem erről van szó. Ez szimplán a természetes, ösztönös működési elvünk. Az agyunk most is azért jutalmaz minket, ha minél kevesebb energiaráfordítással minél több kalóriához jutunk.
Másrészről viszont ez arra is rá kell, hogy ébresszen minket, hogy a modern világban nem bízhatunk feltétel nélkül az ösztöneinkben, mert például a hosszú távú egészségünket és jóllétünket nem jól szolgálják. Ha szeretnénk sokáig, és ami talán ennél is fontosabb – egészségben és jól élni, akkor sokkal tudatosabbá kell válnunk az életmódunk kapcsán.
Meg kell barátkoznunk a kényelmetlenséggel.
Érdekes, hogy mai gondolkodó, fejnehéz társadalmunkban az elménkkel kapcsolatban már egyre jobban elfogadjuk ezt. Hányszor hallottuk már, hogy a fejlődéshez ki kell lépnünk a komfortzónánkból, a komfortzónán belül nincs kreativitás, növekedés, tanulás. Hát, a helyzet az, hogy ez egy az egyben elmondható az egészségünkről és a fizikai jóllétünkről is. A túl nagy kényelemnek előbb-utóbb megfizetjük az árát, például betegségek formájában.
Arra gondoltam, hogy megosztom veletek néhány ötletem arra vonatkozóan, hogyan lehetne a kényelmetlenséget baráttá formálni. Ezek nagy része saját életemből vett példa, ami azt jelenti, hogy nekem működnek. Nem biztos, hogy nektek is pont ez működhet, de ha elkapjátok a gondolati fonalat, egészen biztosan ki tudtok találni a saját életetekre alkalmazható ötleteket majd.
Három évvel ezelőtt elkezdtem egy levelező mesterképzést Debrecenben. A konzultációs időszakokban több napig, néha akár egy hétig ott kellett lennem. A szállásom és az egyetem között kb. 4 km volt a távolság. Ha busszal mentem, kb. 25 perc alatt értem oda. Ha tempósan gyalogoltam, akkor kb. 45 perc alatt. Tehát valójában csak 20 perccel kellett korábban indulnom, viszont már reggel 9:00-kor magam mögött tudhattam 45 percnyi aerob mozgást, miközben megspóroltam a buszjegy árát, és ráadásul sokkal frissebb voltam és sokkal jobban tudtam figyelni az órákon. Még kávéra is kevesebbet költöttem a végén.
Ugyanezt az elvet Budapesten belül is gyakran alkalmazom, amikor például az irodából egy ügyfélhez megyek.
Már-már vallásosan ragaszkodom ahhoz, hogy ahol csak lehetséges, a lift vagy a mozgólépcső helyett a lépcsőt használjam. Az irodánk az első emeleten van, a konyha a tizediken. Így naponta legalább egyszer megteszek 9 emeletet. Ezzel igazán nem veszítek számottevő időt, és közben arra gondolok, hogy most feszesedik a combom és a popsim, edződik a szívem és a tüdőm.
Amikor autóval megyek valahová, és a navigáció szerint már csak 1 km van a célig, elkezdek parkolóhelyet keresni, és az első lehetséges helyen megállok. Ezzel két legyet ütök egy csapásra: lehetőségem lesz kb. 10 percet gyalogolni, és a közeli parkolóhely keresése miatti stresszt is elkerülöm.
Végső soron, hiába elcsépelt, és valószínűleg nem 100%-ban helytálló, de attól még gyakran mégiscsak igaz, hogy a dolgok fejben dőlnek el. Nem csak szép, napsütéses időben lehet gyalogolni, vagy éppen elmenni futni. Ha esik az eső, akkor kell egy esőkabát. Ha hideg van, fel kell öltözni.
Segít a szemléletváltás, ha a kényelmetlenséget nem negatív, kerülendő dolognak tekintjük, hanem szimplán adottságnak. Így talán meg is barátkozhatunk vele, sőt, szövetségesünkké válhat egy hosszabb, egészségesebb, aktívabb, teljesebb élet felé vezető úton.
Vállalati egészségfejlesztő programjainkról bővebb információt itt találsz.
Ingyenes meetupjaink és webináriumaink időpontjaiért kövesd a facebook oldalunkat.
Egészséges ételinspirációkért kövess minket az instagramon.