Okos eszközök az egészség szolgálatában

Manapság rengeteg okos készülék vesz minket körül nap mint nap. A legelterjedtebbek az okostelefonok, de találkozhatunk okos TV-vel, okos órával, okos hűtővel, okos autóval, de akár okos paddal vagy okos tükörrel is. Egyszóval életünk szinte minden területén megjelentek az okos eszközök, melyek arra hivatottak, hogy megkönnyítsék mindennapi életünket.


De mit is jelent, hogy egy készülék okos? Az okos eszköz olyan eszköz, amely csatlakozni tud az internethez és azon keresztül kommunikálni képes más eszközökkel. A hagyományos készülékekhez képest továbbfejlesztett tulajdonságokkal rendelkezik a kapcsolódás, tartalom és felhasználói élmény tekintetében.


Okos eszközök az egészségügyben


Amellett, hogy a mindennapi életben nagyon praktikusak és hasznosak ezek az eszközök, az egészségügyben játszott szerepük is egyre jelentősebb. Ezen készülékekkel és a technológia fejlődésével olyan lehetőségek nyíltak meg a betegségmegelőzés, betegkövetés, betegellátás és az orvosi döntéshozatal tekintetében, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak.



Ezek a hordozható/beültethető eszközök fejlett érzékelőket, mikroprocesszorokat tartalmaznak, melyek képesek folyamatosan, intelligens módon érzékelni és monitorozni a betegek különféle fiziológiai mutatóit, miközben lehetővé teszik az adatok egészségügyi információkkal való kombinálását. Képzeljük csak el, ahogy a fogkefénk már évekkel azelőtt érzékel egy problémát a szívünkkel kapcsolatban mielőtt az tüneteket produkálna. Továbbá ezen készülékek csökkentik a betegségekhez kapcsolódó kockázatokat és megkönnyítik az egészségügyi intézmények számára a betegség prognózisának nyomon követését.


Lássuk milyen konkrét előnyei vannak az okos eszközök használatának:


  • Az egészségügyi személyzet az intelligens orvosi eszközök segítségével figyelemmel kísérheti a krónikus betegségben (pl. COPD, cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések) szenvedő betegek állapotát, így észlelhetik az egészségi állapotuk lassú vagy hirtelen változásait és képesek módosítani a kezelési terven.

  • A betegek intelligens terápiás eszközökkel (pl. inzulintoll, intelligens inhalátor, okoskesztyű a motoros funkciók rehabilitációjához) kaphatnak terápiát. Az egészségügyi személyzet adatokat kap a terápiás eszközök használatáról (pl. inzulin injekció beadása), a fizikoterápiás kezelések során a páciens teljesítményére vonatkozó mérőszámokról és a beteg gyógyulási folyamatáról.

  • A folyamatosan gyűjtött betegegészségügyi adatok (pl. pulzusszám, vérnyomás) elemzése alapján az orvosok megalapozott döntéseket hozhatnak a beteg diagnózisáról és további kezeléséről, felmérhetik a betegség progressziójának kockázatait.

  • Az olyan eszközökből származó adatokkal, mint az intelligens pirulapalackok vagy intelligens inzulintollak, az orvosok távolról nyomon követhetik a betegek gyógyszerbevitelét (adagolást, kihagyott gyógyszereket stb.), ellenőrizhetik adherenciájukat (betegek terápiás együttműködése), a gyógyszerek hatékonyságát és beállíthatják az ajánlott adagolást. Továbbá a betegek automatizált értesítéseket is kaphatnak, hogy időben vegyék be a gyógyszereket.

  • Amikor mentőkocsi szállít egy beteget kórházba a vezeték nélküli betegfelügyeleti megoldások lehetővé teszik a kórházi orvosok számára, hogy valós időben nyomon kövessék a beteg állapotát, és megtervezzék a betegellátást, beleértve a sürgősségi műtéteket is.

  • Edzések során a sportolók hordozható orvosi eszközöket (pl. szívmonitort) használhatnak, hogy valós idejű egészségi állapot- és egészségügyi kockázatértékelést kapjanak. Így a sportorvosok a sportoló teljesítményadatai alapján ajánlásokat fogalmazhatnak meg az edzéstervvel kapcsolatban.


Összességében elmondható, hogy ezen új technológiák előtérbe helyezik a betegek önkezelését, hangsúlyozzák valós idejű önellenőrzésüket és az egészségügyi adatok azonnali visszajelzését.

Szükség esetén időben és megfelelő orvosi ellátás érhető el és az egészségügyi szolgáltatások tartalma is személyre szabottabb. Emellett az okos eszközök előmozdíthatják a telemedicina és az „önkiszolgáló” egészségügyi ellátás fejlődését, ezzel csökkentve az egészségügyi intézmények kiadásait és a személyzetre nehezedő nyomást, javítva a betegek egészségügyi ellátással kapcsolatos tapasztalatait.



Okos eszközök a magyar egészségügyi ellátásban

Ami a magyarországi kilátásokat illeti, nagyon nehéz egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy hazánkban mikor és mennnyire használják majd az okos eszközöket az egészségügyben. Napjainkban az állami betegellátásban még egyáltalán nincsenek jelen ilyen eszközök és a magán egészségügy is még csak gyerekcipőben jár ezen a téren. Válogatottjainkat és néhány hazai sportklubot leszámítva máshol még nem igazán használják rendszeresen az okos eszközöket az egészség vagy adott esetben a teljesítmény monitorozására, fejlesztésére. Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy elterjedt alkalmazásuk nagyon sok esetben enyhítenék az egészségügyi rendszerünkben jelen lévő szakember hiányt.


Hazánkban hatalmas a különbség a betegek technikai-informatikai tudása között, hiszen sok beteg már most is mindent az okostelefonján old meg, míg mások még nem is fogtak a kezükben ilyen készüléket. Az egészségügyi dolgozók egy része is digitális szakadékban van, felkészületlenek e téren, ezért idegenkedhetnek az okos megoldásoktól. Emellett, sokuknak nincs elegendő ideje arra, hogy az eszközök használatát begyakorolják. Magyarországon hatezer lábat vágnak le évente cukorbetegség következtében. Egy olyan digitális transzformáción átment vércukorszintmérővel, ami amellett, hogy kijelzi az értékeket, tárolni, továbbítani tudja azokat, illetve egy platform, amelyen ezeket az adatokat integrálni és kiértékelni is lehet, segíthet csökkenteni az amputációk kockázatát.




0 comments