Mivel ez egy nagyon komoly szociológiai és (köz)gazdasági téma is, semmiképpen nem vállalkozom teljes és átfogó bemutatására, inkább csak felvillantok aspektusokat, gondolat-morzsákat, amelyeken érdemes lehet elgondolkodni.
Az anyagi jólét nem jelent „időbeli jólétet”, olyanok is időszegénységtől szenvednek, akik pénzügyi definíciók szerint a szegénység közelében sincsenek, ezt a KSH időmérleg-felvétele is bizonyítja. Az időszegénység (time-poverty) az a szubjektív tapasztalat, hogy túl sok a tennivalónk, de nincs elég időnk a nap folyamán, hogy elvégezzük ezeket. Nagyon sok ember „időszegénynek”, tartósan "időhiányosnak" érzi magát. Az „időszegénység” viszont összefügg az alacsonyabb jólléttel, fizikai és mentális egészséggel, elégedettséggel, kreativitással és termelékenységgel.
Időhiány és jóllét
Az időhiányt okozhatjuk mi magunk, de persze a munkánk, munkahelyünk is, sőt a társadalom, a társadalmi elvárások is hozzájárulhatnak. Sokaknak az a téves elképzelése, hogy ha többet dolgozik, jobban keres, és majd boldogabb lesz, javul a jólléte… Ez tulajdonképpen egyfajta függésben tarthatja azokat az embereket, akik így gondolkodnak. A valóság azonban nem ez, ez egy tévképzet.
Miközben a világ fejlett részein gazdasági növekedést tapasztalhattunk, az emberek szubjektív jóllét szintje nagyjából változatlan maradt.
Daniel Bell szociológus még az 1970-es években írta le, hogy „amikor a termelékenység alacsony, az idő viszonylag olcsó; amikor a termelékenység magas, az idő viszonylag drágává válik. A gazdasági növekedés az idő szűkösségének általános növekedésével jár". Termelékenység alatt Bell a tömegtermelésből származó anyagi javak nagyobb bőségét értette. Míg az időszegénység termékek esetében a növekedés mellékhatása, addig a szolgáltatások területén a növekedés korlátjaként hathat.
A pénz tényleg nem boldogít
Az anyagi jólét nem hoz feltétlenül jóllétet is, sőt, néha inkább növeli az időszegénységet. Az Easterlin-paradoxon szerint egy bizonyos jövedelmi szint fölött egyáltalán nem korrelál a jóllét és a jövedelem. Egy 200 ezer fős brit felmérés szerint heti 400 fontos (kb. 150 ezer forintos) jövedelem alatt a pénz hiánya boldogtalanná tesz, ugyanakkor heti 400 font felett a „pénz nem boldogít”.Egy amerikai felmérés hasonlót mutatott: az évi 100 ezer dollár felett keresők nem boldogabbak, mint a 25 ezer dollárt keresők. A magasabb fizetésűek sokkal kevesebb egy napra jutó boldogságról számoltak be, mint a közepes fizetésűek.
A legboldogabbaknak azok a dolgozók vallották magukat, akik hetente 21-30 órát dolgoznak. Általános jelenség, hogy a pénzhez képest az emberek hajlamosak alulértékelni az idejüket, és érzéketlenek a kisebb időveszteségeket illetően.
A felsővezetők, egyes „topszakmák” képviselői mellett a megélhetési szegényekre is nagyon jellemző az időszegénység. Azoknak, akik a leginkább küzdenek a megélhetésért, gyakran nincs idejük az öngondoskodásra, képtelenek beütemezni a rutinszerű orvosi vizsgálatokat, sportolni, vagy megfelelően foglalkozni a mentális egészségükkel, és sokszor választásuk sincs. A skála másik végén lévőknek lenne választásuk… sok esetben még sincs öngondoskodásuk, nem eleget vagy egyáltalán nem sportolnak, keveset alszanak, örök rohanásban vannak. Egy külön téma lehetne, hogy a nők még inkább érintve vannak időszegénység vonatkozásában, és a COVID erre még rátett egy lapáttal.
Mit ad nekünk, ha több időnk van?
Tim Kasser, az illionisi Knox College pszichológusa szerint előnyösebb számunkra, ha a sok pénz helyett sok időnk van (feltéve, ha bizonyos szintű anyagi lehetőségeink biztosítottak), mert akkor megengedhetjük magunknak, hogy a személyes fejlődésünkkel, kapcsolatainkkal foglalkozzunk, ami magasabb szintű jólléthez vezet. Tudnunk kell nemet mondani, priorizálni, értékek mentén dönteni, elfogadni, hogy egyszerre lehetetlen tökéletes anyának, munkatársnak, háztartásbelinek és gyereknek is lenni, és az elég jó is jó. Ezeken könnye(bbe)n tudunk segíteni, és ezek a döntéseink a testi és lelki egészségünkre is jótékony hatással lesznek. Az időstressz ugyanis erősebb negatív hatással van a jóllétre, mint a munkanélküliség és növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a magasabb BMI és a depresszió kockázatát is.
Nehezebb dió a munkahelyi „szétaprózódás”, a túl sok adminisztráció, vagy épp az ingázásra fordított sok-sok perc és óra. Egy tipikus munkanap rengeteg kis epizódból áll. A feladatváltások, megszakítások, „üresjáratok” növelik az időszegénységet. Ráadásul a „töredezettség” a teljesítményt is aláássa. Világszerte a munkavállalók évente átlagosan 300 órát utaznak a munkahelyük és otthonuk között, (és olyan is van, aki ennek a többszörösét). Ez nagyjából a teljes munkaidejük 10%-át teszi ki. COVID-ban nem kellett ingázni, nagyon sokan távmunkában dolgoztak. A Harvard Business Review egy tanulmánya szerint távmunkában azonban 13%-kal nőtt a megbeszéléseken töltött időnk és egy átlagos munkanap 48 perccel hosszabb lett, mint a járvány előtt volt.
Út a megoldás felé
A hibrid munkavégzés jó alternatíva lehet, amelyben a munkavállalóknak lehetőségük lehet arra, hogy az életükhöz szabják a munkájukat, rugalmasabban, mint eddig, és ne a munkájukhoz kelljen szabni az életüket. Ez egy nagyon pozitív vízió, amit Takács István, a Vodafone Magyarország Employer Branding és belső kommunikációs vezetője mondott el a Talentuno hibrid átalakulásról szóló webináriumán.
A digitális eszközök hatékonyabbá tesznek bennünket, ám annyira sokat használjuk őket, hogy időszegényebbekké válhatunk. A kiváltó ok nem a COVID-19 hatása, hanem az ezekhez az eszközökhöz való viszonyunk mellékterméke. Érdemes tudatosan használnunk minden digitális eszközt, alkalmazást. Egyéni felelősségünk hatalmas.
Ahogy van egyéni felelősségünk az időszegénység kialakulásában is, persze a munkahelyünk és a társadalmi hatások is jelen vannak, azaz erről a jelenségről egyéni, vállalati és társadalmi szinten is gondolkozni kell rövid és hosszabb távon egyaránt.
Szerző: dr. Szabó Ágnes, egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem; a Longevity Project tagja
Források: