Fejből a testbe (és vissza)

Alapvető emberi tapasztalatunk, hogy sok időt töltünk a fejünkben. Ennek számtalan előnye van, az elemző gondolkodásunk segítségével a fajunk nagy utazásra indult, amely valahol a tűz felfedezésénél kezdődhetett, és most nagyjából az online értekezleteknél és az ételek házhozszállításánál tart. Így alakult ki az emberi kommunikáció, a társadalom, a kultúra és a kultúrák közötti párbeszéd. A kogníció nem hagy minket nyugodni, állandó fejlődésre és felfedezésre sarkall bennünket.

Pszichológiai rugalmasság fejlesztése

De ez a működésmód nem csak kitágítja a horizontunkat, hanem gyakran be is szűkíti azt. A vírus okozta krízisben minden eddiginél jobban össze vagyunk zárva önmagunkkal és közvetlen környezetünkkel. Ez lehetőséget teremt arra, hogy mélyebben kapcsolódjunk – önmagunkhoz és másokhoz –, de rávilágít ennek a kapcsolódásnak a hétköznapi nehézségeire is. Frusztráltak és dühösek vagyunk, miközben gondolatainkban sokszor ugyanazokat a köröket futjuk: a múlton rágódunk és szorongunk a bizonytalan jövő miatt. Egyre több időt töltünk a fejünkben, hiszen szűkülő lehetőségeink pont korábbi, mozgalmas, tevékeny életünket változtatják meg. Érthető, mélyen emberi, közös tapasztaltunk ez is. Problémamegoldó gondolkodásunk nem sok fogódzót nyújt, ha belső világunk megismeréséről és gondozásáról van szó. Márpedig mostanában nagyon is élesen érezzük az öngondoskodás szükségességét.


A személyes életemben nem csak a vírushelyzet hozott nagy változásokat az elmúlt időszakban. Öt hónapja édesapa lettem, így napjaim a friss szülők örömei és nehézségei körül forognak. Ez az állapot is egyfajta beszűkülés, amikor égetően fontossá válnak az olyan kérdések, mint az alvással töltött órák mennyisége, az egy nap alatt elhasznált pelenkák darabszáma vagy éppen a pont megfelelő hőmérsékletű fürdővíz beállítása. De a gyermekvállalás érzelmileg is mélyen megmozgat, valódi hullámvasút szélsőséges magasságokkal és mélységekkel. Egy – jobb esetben csak a lányom által – átsírt éjszaka alatt néha azt érzem, ez így nem mehet tovább, ideje elővenni a poroszos szigort és a rideg gyereknevelési technikákat, de amikor a félhomályban elkapom a lányom tágra nyílt pillantását, a frusztrációm azonnal elpárolog, és eddig ismeretlen kapcsolódást élek meg vele. Ezek az ellentétek egy időben, egymást nem kizárva alkotják az életem részét.


A Longevity Project legutóbbi Piszochológiai Rugalmasság Fejlesztő Tréningjén co-hostként vehettem részt dr. Márky Ádám mellett.

A korábbi relaxációs vagy éppen mentálhigiénés tapasztalataimmal összhangban megint volt lehetőségem ránézni arra, hogy az érzelmeinkkel – így önmagunkkal és másokkal – az itt és most pillanatában tudunk leginkább kapcsolatba kerülni. Ezt szolgálják a tudatos jelenlét módszerei, és a testünk, amely „mindig kéznél van”. Egyszerű, természetes, mindenki által elsajátítható gyakorlatok segítik azt, hogy a fejemből eljussak a testemig, ahol ránézhetek arra, hogy mi is van bennem valójában. Hiszen amikor szorongva, frusztráltan a múltban vagy épp a jövőben bolyongok – legyen szó altatási rutinról vagy a járványhelyzettel járó létbizonytalanságról –, akkor gyakran meddő módon hadakozom a fejemben lévő gondolatokkal. Pedig arra lenne szükség, hogy kapcsolatba kerüljek önmagammal, valóban felismerjem a bennem lévő érzéseket, és elfogadjam azt, ami van. Ennek az egyik legegyszerűbb eszköze, ha ráhangolódok a saját testem jelzéseire, hiszen a test és a lélek mindig kapcsolatban van egymással. Lehet, hogy a vállam feszül, talán a hasam fáj, de egy nagy sóhaj kíséretében érezhetek megkönnyebbülést is, vagy verhet hevesebben a szívem az örömtől. Ha ez a befogadó figyelemmel kísért önmagamra pillantás meg tud történni, akkor már van esélyem, hogy a következő cselekvésem ne reakció legyen, hanem valódi, előremutató akció. Ne zsigeri visszavágás, dühös vagdalkozás, hanem valami, ami épít engem és a kapcsolataimat.


A nyílt csoportban számomra az volt igazi újdonság, hogy miközben rövid napi gyakorlatokon keresztül dolgoztuk ki a jelenlét készségeit, újra és újra visszatértünk a fejünkbe is. De ha gondolkodásunk az itt és mostban gyökerezik, az egészen más minőséget jelentett, mint a zárt ördögi körök. A számunkra fontos személyes értékek meghatározásával olyan iránytű került a kezünkbe, ami segíti a továbblépést, és az érzelmi hullámvasúton is támogatja a szabad döntések meghozatalát. Mert a nehéz érzéseim, nyomasztó gondolataim elfogadásával, ezek mellett is választhatom a gondoskodást és kapcsolódást. Nehézségek idején is bánhatok jól magammal és másokkal. Ha pedig egy adott helyzetben éppen nem járok sikerrel – mondjuk győz a frusztráció, és nagyot veszekszem a feleségemmel, vagy pont az öngondoskodásra, például a napi kutyás kirándulásra nem marad energiám –, arra is jóindulattal tekinthetek, és tehetek azért, hogy a következő lépésemet már a választott értékem felé tegyem meg.


Mindez persze csak leírva tűnik egyszerűnek és világosnak. A belső világunkban való eligazodásban mindig csak mi magunk vagyunk igazán kompetensek, de az elfogadó, támogató kísérőkre gyakran szükségünk van. Számomra megrendítő tapasztalat volt, hogy ez a szeretetteljes, megértő légkör az első találkozásunkkor még idegen emberek között, kizárólag online találkozások keretében is létrejöhet mindössze öt alkalom alatt. Hálás vagyok, hogy a részese lehettem, és lelkesít, hogy a jövőben is kísérhetek hasonló folyamatokat.

215 views0 comments

Recent Posts

See All