
Dr. Kovács Milán
Ortopéd traumatológus, sportorvos, kung-fu edző, SMR tréner
Ismerd meg Milánt
Dr. Kovács Milán ortopéd traumatológus szakorvos, sportszakorvos, Wing Tsun kung-fu és önvédelmi földharc oktató, sportedző, a Longevity Project együttműködő szakértője, valamint rehabilitációs edző. Szegeden dolgozik csapatával, emellett szívügye az egészségnevelés. Szemlélete megoldás- és mozgáshelyreállítás-központú; amikor lehet, a mozgás- és manuálterápiákat részesíti előnyben a műtéti megoldások helyett. Jelenleg kézsebészeti szakképzésben vesz részt, szeret tanulni és a tanultakat mindennapi munkája során alkalmazni.
Egyetemi tanulmányait Szegeden fejezte be 2010-ben, majd a Traumatológiai Klinikán kezdett dolgozni, ahol baleseti sebészeti és ortopédiai műtéti, szakrendelői és fekvőbeteg osztályon szerzett szakmai tapasztalatokat. Szakvizsgáját követően azonnal megkezdte a sportorvosi ráépíthető szakvizsga gyakorlatait. 2020 novemberében megszerezte a sportorvosi szakvizsgát. Négy gyermekes életvitele mellett heti öt-kilenc edzésen vesz részt, sokat ezekből ő maga vezet. Rendelésein alapgondolatait a mozgást szerető életmód vezérli. A Jómozgás Kft. alapító orvosa.
Előadás témája
-
Mozgásra születtünk - Miért, hogyan és mennyit mozogjunk?
-
Gerincünk az online térben – Hogyan óvhatjuk meg gerincünk egészségét ülőmunkában?
Nyelvek
-
magyar, angol
Ismerd meg Milán munkásságát
Jómozgás - a Milán által alapított mozgásszervi ellátóközpont honlapja
Mozgásra születtünk - és azután? - Longevity Webinárium
A mozgás és az egészség kapcsolata - Vegán morzsák podcast interjú