Wellbeing szakértő képzések
a

szervezésében

Miért van szükség wellbeing szakértő képzésekre?
A munkahelyi és szervezeti jóllét témája már több mint két évtizede jelen van a kutatási és a mindennapi, szervezeti gyakorlatban egyaránt. A jóllét vizsgálatára irányuló kutatások publikált eredményei és a nemzeti-nemzetközi szinteken megjelenő irányelvek (pl. WHO, OECD) is rámutatnak arra, hogy a megfelelő szintű jóllét-érzet mekkora jelentőséggel bír az egészség, a hatékony csoport- és szervezeti működés és eredményesség szempontjából.
A Wellbeing Szövetségnél kiemelten fontosnak tartjuk, hiszen ez egyesületünk létrejöttének fő motivációja, hogy Magyarországon is minél több vállalat fordítson figyelmet munkavállalói jóllétének, testi-lelki-szellemi egészségének védelmére és fejlesztésére. Ehhez jól átgondolt wellbeing stratégiára, megfelelően megtervezett és magas minőségben kivitelezett programokra van szükség. Ezek pedig akkor valósulhatnak meg, ha a szervezetekben vannak olyan képzett szakértők, akik nem csak lelkesedéssel és odaadással, de megfelelő ismeretekkel is rendelkeznek eben a témában.

Milyen képzéseket nyújt a szövetség?
A 2022. őszi félévben kétféle képzést indítunk.
Jóllét nagykövet
Példát mutat, épít, képvisel.
Segíti a jóllét jelentőségének felismerését és képviseli azt, jólléti ismeretek gyűjt és közvetít, jólléti szolgáltatásokat és tevékenységeket népszerűsít, közösséget épít és támogat.
-
7 héten keresztül 7 alkalom szerdánként
-
2022. szeptember 21 - november 2.
-
30 óra elmélet és gyakorlat
-
online alkalmak és élő találkozók
Jóllét mentor
Irányt mutat, alkot, inspirál.
Megbízható tudással rendelkezik a jóllét minden területéről, szervezi a jóllét programokat, a speciális igényeket szem előtt tartva nyújt iránymutatást, elkötelezett a munkahelyi jóllétkultúra kialakítása mellett.
-
13 héten keresztül 13 alkalom szerdánként
-
2022. szeptember 21 - december 14.
-
50 óra elmélet és gyakorlat
-
online alkalmak és élő találkozók
Oktatók
Képzési információk
Képzések indulása: 2022. szeptember 21.
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 9.
A Wellbeing Szövetség tagjai számára -15% kedvezményt biztosítunk a képzési díjból:
Jóllét mentor: 300.000 Ft / fő (tagoknak 255.000 Ft / fő)
Jóllét nagykövet: 180.000 Ft / fő (tagoknak 153.000 Ft / fő)