Tegyük fel a jó kérdéseket a vállalati egészség programokkal és az egészségüggyel
kapcsolatban!
A magyar egészségügy 22-es csapdájában a legtöbb magyar cég benne van. De kezdjük az elején. Nincs olyan, hogy magyar egészségügy. Globális társadalmunk van, globális egészségüggyel, aminek része a magyar is.
Ez a globális társadalom pedig öregszik és betegszik (legalábbis az a fele, ami most meghatározza a világ irányát). Ez abból következik, hogy egyre tovább élünk, azonban a betegségben eltöltött éveink száma is folyamatosan nő; a 30-as éveinkben jön a reflux, a fekély és a derékfájás, aztán a 40-es éveinkben kiderül a magas vérnyomás és az inzulinrezisztenica, 50 évesen jön az első infarktus egy kis depresszióval, 60 évesen a második szívroham, egy kis 2. típusú cukorbetegség, 70 évesen daganatos megbetegedés. Ezekbe ma már, ha szerencsénk van, nem halunk bele. Viszont egészen biztosan szükségünk lesz folyamatos orvosi ellátásra, ha többre nem is, annyira mindenképpen, hogy felírják a gyógyszereinket. Tehát: nem az orvos a kevés, a beteg sok.
Ez nem csak itthonra igaz, küzd ezzel Németország, Anglia, Svájc, az USA, de még Ausztrália is. Ennek a küzdelemnek a része, hogy megpróbálják a képzett egészségügyi munkaerőt magukhoz csábítani más országokból, mivel a társadalom biztonságérzete és jólléte (sőt, még a GDP-je is) magasabb, ha az egészségügy jól működik. Az amerikai orvos Ausztráliába, a svájci Amerikába, a német Svájcba, a magyar meg Németországba megy a magasabb fizetésért.
A magyar orvos helyére sajnos nem nagyon jön senki, viszont az uniós statisztikából kiderül, hogy a legelhízottabb uniós ország vagyunk, nálunk a legmagasabb a megelőzhető betegségekben elhunytak aránya, és kijózanító az is, hogy minden második ember szívbetegségben hal meg... Azt hiszem nyugodtan kimondhatjuk, hogy az egészségértésünk és egészségtudatosságunk pedig nemzetileg hiányzik. De ebben végre nem lógunk ki, más országokban is ez a helyzet.
Ennek lesz az a következménye, hogy a magyar állami rendszer agyon van terhelve. Egyszerűen túl sok a krónikus beteg, és ennyit nem bír el a rendszer. Ezzel kapcsolatban mindenkinek van sajátélménye. Viszont az ember szeretne meggyógyulni, így létrejön egy elég nagy kereslet, a kiszolgálásban lévő hiányosságot pedig a magánegészségügy igyekszik betölteni. Egyre többet is költünk rá, mivel máshogy nem jutunk ellátáshoz. Eddig tiszta sor.
Orvos csak egy van
A magánszektor viszont ugyanabból a humánerőforrás-készletből gazdálkodik, mint az állami. Más lehetősége nem lévén rendszerint onnan húzza át a szakembereket. Tehát, amikor két napja fáj a hasad, és a háziorvosodnak az egyetlen ötlete a sürgősségi, te viszont nem akarsz 18 órát várakozni, mint múltkor az ismerősöd, akkor a céges egészségbiztosítás bátorító tudatával megérkezel a nyugati európai stílusban berendezett, wc-papírral és szappannal felszerelt magánrendelőbe (ezek az államiból hiányoznak), ahol neten foglaltál időpontot… és ugyanaz a kiégett, sokszor sajnos lelketlen sebész nyomkodja a hasad, aki előtte lehúzott 8 órát az államiban, csak mivel nem él meg abból, van másodállása.
Ebből három dolog következik:
A magyar egészségügy azért működik még, mert a benne dolgozók legalább két, de inkább három helyen dolgoznak.
Emiatt az egészségügyi dolgozó, legyen orvos vagy szakdolgozó, az átlagos magyar multis munkavállaló számára ismeretlen mélységű kiégéssel, fásultsággal és fáradtsággal jár-kel. (Ebből azért lehet következtetni a szolgáltatási minőségre sajnos...)
Ha egy egészségügyi dolgozó kimegy külföldre, akkor nem egy, hanem inkább másfél-két munkahely üresedik meg a magyar rendszerben, mert onnantól kezdve értelemszerűen ez az ember sem az első-, sem a másodállásába nem megy be dolgozni.
Ezek teremtették meg a magyar egészségügy 22-es csapdáját, vagy inkább ördögi körét.
Ha az állam korábban megemelte volna az egészségügyi fizetéseket, akkor azzal létrehozta volna a magyar egészségügy történetének legnagyobb virtuális kivándorlását: miután mindenki rájön, hogy egy fizetésből megél, nem járna be a másod- és harmadállásába, ez pedig rövidtávon összedöntené a háziorvosi ügyeleti és a sürgősségi ellátást, de a magánellátás is megérezné.
Ha nem emelik meg a fizetést, akkor szépen lassan elszállingóznak a dolgozók külföldre (hiszen az egészségügy is globális).
Amikor pedig valaki elmegy, itthon maradó kollégái még jobban szívnak — és még hamarabb kiégnek (ergó a minőség csökken, a távozási kedv pedig nő).
Ezért izgalmas most a kormány egészségügyi terve, hogy megemeli a béreket, viszont törvényileg igyekszik szabályozni, hogy valaki vagy az állami vagy a magánellátásban dolgozzon. Ez rövidtávon egyfelől kipihentebb orvosokhoz, másfelől az állami egészségügy várótermeiben várhatóan nagyon hosszú sorokhoz fog vezetni. A szigorú szabályozás és vezényelhetőség az orvosokban pedig erősen növelte a külföldre távozás hajlandóságát. (Ez egyelőre nem igazolt tény, de orvosként az ismeretségi köröm főként orvosokból áll, és látom, hogy például az is, akiről azt hittem, sosem hagyná el Magyarországot, most némettanárt keres ...)
Mit jelent ez a cégednek?
Hogy a magánellátás egyre drágább lesz. Ráadásul egyre többet kell majd rá várni. És ez meglepő sebességgel történik, már ma is érezzük.
Amikor azt hiszed, hogy jót teszel a céges egészségbiztosítással, csupán ezt az ördögi kört működteted. Miért?
A magánellátók is ugyanabból a humánerőforrás állományból szerzik az embereket, mint az állam, ráadásul a piaci kereslet miatt (mert az államiban nem bízunk vagy nem elérhető) egymással is versenyeznek értük (magasabb fizetéssel, jobb körülményekkel). Ez megemelkedett szolgáltatási díjakhoz vezet.
A munkavállalók rászoknak, hogy kihasználják a biztosítást. Mert az állami ellátásba nem, vagy nehezen jutnak be (kevés az orvos), vagy egyszerűen nem bíznak benne. Emiatt az egészbiztosító idővel árat fog emelni.
Mivel nem csak a ti cégetekben szoknak rá, ezért egyre többet kell majd várni is. Mert sajnos úgy tűnik, orvosból nem lesz több.
Ehhez még hozzáadódhat, hogy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a COVID hosszú távú krónikus szövődményeket okozhat, ami megint csak növeli a társadalom egészségügyi igényét és ezzel az orvoshiányt is.
Tehát, van egy öregedő-betegedő társadalom, ami nagy részben az emberek egészségértésének és egészségtudatosságának hiányából fakad. Ennek a társadalomnak óriási egészségügyi igénye van, amit egy nyugati állam sem tud kezelni. Te pedig, felelős vállalati vezetőként egyre több pénzt ölsz egy feneketlen kútba, mert szeretnél tenni a munkavállalók egészségéért.
De a magánellátás jelenlegi formájában sajnos inkább egy hamis biztonságtudat létrejöttéhez vezet. Könnyen bejutsz menedzsment-szűrésre, egynapos műtétre vagy ultrahangra. Viszont, ha valamilyen komplex problémád van, aminek a kezelésére nagy műtét kell, akkor az a magánellátásban nagyon-nagyon drága lesz. Vagy ha összeesel egy infarktussal az irodában, akkor a közkorházban, ahova a mentő visz, elég sokat kell majd várni, mert az orvosok nagy része már a magánban csinálja a menedzsment-szűrést.
A kép elég sötét. De nem az a célom, hogy teljesen elkeserítselek, mert együtt, társadalmilag tehetnénk azért, hogy az egészségügyi rendszer fenntarthatóbbá, az egyén pedig egészségesebbé válhasson. A következő cikkben majd azt nézzük meg, hogy vállalatként mit tehettek ezért.
Dr. Márky Ádám