Legyünk a változtatás bajnokai!
Mi a Longevity Project-nél küldetésünknek tekintjük, hogy az egészségügyben dolgozók számára is elérhetővé tegyük az életmód-orvostan elveit, valamint hogy megismertessük velük a teljes értékű növényi táplálkozás mára már megkérdőjelezhetetlen szerepét a krónikus betegségek megelőzésében, kezelésében, vagy akár visszafordításában. Azon dolgozunk, hogy magyar nyelven is minél nagyobb mennyiségben elérhetővé váljanak az ezzel kapcsolatos szakmai információk, valamint konkrét eszközöket fejlesztünk orvosok és dietetikusok számára, hogy betegeiket tájékoztatni és inspirálni tudják a sokszor életmentő fontosságú életmódváltoztatásra.
Együtt képesek lehetünk a változtatásra. Azt szeretnénk, hogy egy nap orvosként, nővérként, dietetikusként valóban azzal foglalkozhass, ami miatt ezt a gyönyörű hivatást választottad: betegségügy helyett egészségüggyel, tünetek kezelése helyett valódi gyógyítással.
Ezt az oldalt folyamatosan töltjük majd fel forrásokkal, magyar nyelvre fordított cikkekkel, videókkal, letölthető segédanyagokkal. A jövőben pedig, reményeink szerint személyesen is találkozhatunk majd képzések, konferenciák, szemináriumok keretében.
Nemzetközi és magyar források
Angol nyelven rengeteg magas minőségű, tudományos igényességgel összeállított weblap, könyv, dokumentumfilm, sőt, már szaklap is rendelkezésére áll mindazoknak, akik szeretnék megérteni és akár saját életükben, akár betegeiknek adott tanácsaikban megvalósítani a bizonyítékokon alapuló egészséges életmódot és táplálkozást.
Jó hír, hogy ma már magyar források is elérhetők, és bár még kevés van belőlük, azért folyamatosan fejlődnek és gyarapszanak.
Itt összegyűjtöttük az általunk legjobbnak tartott forrásokat, angol és magyar nyelven egyaránt, amelyek listáját folyamatosan bővítjük.
NutritionFacts.org
A NutritionFacts.org egy szigorúan nonprofit, tudományos szolgáltatás, amelyet Dr. Michael Greger amerikai orvos nyújt. Dr. Greger hihetetlen elhivatottsággal és agilitással elolvassa és feldolgozza a táplálkozás és az egészség összefüggéseit vizsgáló kutatásokat, és azok eredményeit rövid videókban foglalja össze, ezzel rengeteg időt spórolva más szakembereknek. Mára közel 1500 videója érhető el teljesen ingyenesen a weboldalán, Facebook oldalán és Youtube oldalán angol nyelven, és minden héten 3-4 új videót jelentet meg...
A magyar feliratot a videó jobb alsó sarkában megjelenő "fogaskerék - settings" gombra, majd a "Subtitles" feliratra kattintva lehet kiválasztani.
